blog

Oké. Reggel nyolc óra, 32fok, maró napsütés. A mai iskola látogatás elmarad, főnökömnek, Ms. Alpnak, aki egy jóságos Thai néni, Bangkokba kellett hirtelen utaznia, azt hiszem a lányának van valami egyetemi vizsgája, de mivel nem értem sokszor mit beszél - ilyenkor általában csak a mosolygás, bólogatás nemzetközi diplomáciai eszközeit vetem be - így ez korántsem biztos.

Annyi biztos, hogy legközelebb nagybecsű mesteremre, Justin Timberlakre kell hallgatnom: what goes around, comes around. Főleg azokon az estéken kell ezt észben tartanom, amikor heves indulattal fogyasztom a különböző tengeri halakból készült, pokolian, izzasztóan, orrváladék gerjesztően csípős Thai ételeket. Mert visszanyal a fagyi.

Persze az is egy magas filozófiai pillanat, mikor már a kertben ülve, reggeli első cigarettát fogyasztva, az altáji maró érzés lágyan tovalibben. What goess around, comes around - jobb, ha tudja az ember, ha elmélyül a Thai konyha művészetben.

Elmegyek inkább a helyiek által csak szevenilevönnek nevezett éjjelnappali boltba jegeskávét venni, és persze bármi mást, ami kalóriát tartalmaz és nagyjából be tudom mérni, miből készült. Az ételkínálaton végignézve már örülök, ha a növény, állat, zöldség, gyümölcs kategóriákkal sikeresen tudok dolgozni. Hogy édes vagy sós? Annak megjóslásáról nem is álmodok.

Mikor először indultam hasonló portyázásra meglepődtem, hogy a Thaiok még nem találták fel a járdát, mint olyat. A teljes mértékben következetlenül egymás után sorjázó különböző boltok, ablakkeret hegesztő üzemek, leginkább használt ruhának tűnő cuccokat áruló divat üzletek, furcsa alakú állatokat grillen sütögető kifőzdék, és rendkívül trendi, nyugat európai jellegű hajszalonok előtt tetszés szerint épített majd tetszés szerint véget érő járda kezdeményeket nem sorolnám a nyugati értelemben vett gyalogos közlekedési felületek kategóriájába. Az is feltűnő, hogy én vagyok az egyetlen élőlény az egész utcán, de feltehetőleg egész Tájföldön is, aki a sétálást választja az A pontból B-be való eljutás módszerének: a helyiek "hovamegyezafehérmarha" tekintete követ mindenhova, néha explicit formában - Where are you going white boy? -, néha pedig megértő, együtt érző mosolyok útján tudomásomra juttatva. Persze most már tudom, hogy a Thai ember a legrövidebb, akár tíz méteres sétát is robogóval teszi meg, ha kell az egész családot felpakolva: nem ritkán suhannak el mellettem, néha a menetiránnyal szemben, négyen vagy akár öten ülve egy járművön, a legtermészetesebb módon bukósisak nélkül.  

Visszafele sétálva már csak egy dolgot bánok: nem a legnagyobb kiszerelésű, másfél literes jegeskávét vásároltam meg. Nagyon finom. Ugyanakkor nem korholhatom magam, zavaromban kapkodtam el eme rendkívül fontos döntést. Amint belépek a boltba a helyiek vizslató tekintete követ, hogy a fehér gyerek mit fog vásárolni, minden mozdulatom tudomásul van véve, egy-egy összekacsintással, kuncogással, tanácstalanságomat értő és elfogadó félmosollyal. Állok a jegeskávé gép előtt, teljes stressz felszerelésben, egy posztmodern abszurd monodráma főszerepében találva magam - a jelölőrendszerek immanens szemantikájába vetett hitem teljes hiányában -, és a gépre minden Thaiul van ráírva, latin betűnek se híre se hamva, nincs Push the button felírat, vagy Coffe vagy akármi. Három tartáj: zöld, fehér és barna. Én a barnára megyek. Szerencsém van, mert az a kávé. Érdekes, hogy visszafelé a televásárolt szatyrokkal és a jegeskávéval a kezemben, már sokkal helyibbnek érzem magam, és úgy is néznek rám a reggeli forróságban lézengő emberek. A mi kávénkat issza, a mi emberünk.

Visszafele találkozok Joeval, aki munkatársam lesz az iskolában, ahol tanítok hétfőtől. Úgy üdvözlöm, mintha ezer éve ismerném, örülök, hogy valaki pont úgy és annyira elveszett, mint én. Joe az a fajta ideáltipikus amerikai, akit ha meglátsz Thaiföldön rögtön az FBI által pedofíliával és egyéb szexuális aberrációval gyanúsított személyek listája ugrik be: negyvenes évei elején, mackós testalkatú, enyhén kopaszodó, suta lassú járású ürge, aki sejpítve, alig érthető déli akcentussal beszéli az angolt. Úgy véled, itt tartózkodásának célja van. Persze rövid eszmecsere után kiderül, hogy jószívű nagydarab fickó, aki picit valóban fura szerzet, de teljesen ártalmatlan, és annak ellenére, hogy Miamiból jött, Pittsburg Steelers szurkoló, mint ahogy a harminc fokban fejére húzott baseball sapka hirdeti, és ismeri a Steelers punterét, Meskó Zoltánt. (Meskót e hónap 29.én rúgták ki a Steelerstől. - a szerk.) 

Invitál, hogy tartsak vele, látott nem messze egy kávézót, ahol állítólag rendes presszó kávét lehet kapni, mert hogy ő azt szereti. A meghívását visszautasítom, a már elfogyasztott nagy mennyiségű jeges kávéra hivatkozva, mint egy kifogásra, de valójában már újra Justin Timberlake és a csípős tengeri hal leves jár az eszemben, és jobbnak látom visszavonulni otthonomba, a mellékhelység megnyugtató közelségébe. What goes around, comes around.