Délután egy óra húsz perc van. Százhúsz fős foglalás érkezett egy órakor, megtelt az étterem, most kezdenek jönni a rendelések. Pénztárgéphez hasonlító hanggal ontja magából egy szerkezet a rendelés szalagokat. Csöndesen nézem, ahogy a séfek rohangálni kezdenek. Egy idő után a koszos tányérok liften érkeznek vissza nagy ládákban. Rakom őket a mosogatóba, tálcán.

A gép ropogtatja a rendeléseket, a séfek rohangálnak, Jamal, a másik kitchen porter, segít nekik, ha tud. Egyre gyorsabban érkeznek a koszos tányérok tálak, kávéscsészék. Rakom őket a mosogatógépbe, ami zúg, köpi magából a gőzt, oldalra nézek, három láda mosatlan mellettem, egyik kezemmel rakom a tálcára a tányérokat, a másikkal kaparom róluk a maradékot a kukába. Szívaccsal mosom le a nagyobb darabokat az edényekről mielőtt a gépbe raknám. A rendeléseket puskaropogás szerűen küldi a gép, az egyre gyorsabban rohangáló séfeknek, és Jamalnak.

Jamal körbetáncolja a teret, mindenhez van hozzáfűzni valója (négy éve érkezett Angliába, nem ismeri az arab számokat, latin betűket):

   -  Long time no see, shef, how are you shef, you are very good shef, i don’t know why, i understand me shef, very good, everything is everything!   -    mondja, és néz rám vidáman, egyik kezében két tál browniest tartva, másikban koszos edényeket egyensúlyozva, rohan a séfek közt, a lifthez, vissza, és közben beszél, beszél, beszél.

Rakom a tányérokat, nagy tányér, kisebb tányér, még kisebb tányér, kávéscsésze, alátét, pohár. Rákollók kukába, krumplipüré kukába, fura izé kukába, jön a lift, nincs idő, a rohadt gép lassan mos, mosom kézzel a tányérokat, rohadj meg gép, bazdmeg, mossad már azt a szart, séf, jön, hol a tányér, hol a tányér? A tányér itt van, csak koszos, rakom a gépbe, mosom kézzel, ropog a gép, küldi a rendelséeket, puskaropogás, ratatata, don kanyar, fent pedig fogak csattognak, zsíros húsok csúsznak a nyelőcsőbe, habzó sörrel kísérve. És tányérok röpködnek, poharak, és maradék, és Jamal, és rohanok, ott vagyok.

(Eközben furcsa érzés fog el, az idő megállni látszik, míg testem gyorsan mozog, addig belülről távolról látom csak, odakint mi történik, mondhatni közönyösen figyelem testem visszajelzéseit, kezem fájdalmát, lábam ropogását, az apró vágásokat a kezemen, amik, ha vízzel érintkeznek égnek és szúrnak. Míg kívül az események hihetetlen tombolásba kezdenek, a fénysebesség sokezerszeresével szeletelődnek húsok, mosódnak el tányérok, belül nyugodtan, csendesen, valahol tudatom leghátsó pontjába húzódva, menekülve, távolról figyelek, mintha vihar végét várnám. Olyan érzés lehet ez, mint amikor Neo elhajol a golyók elől: míg pillanatok alatt elmosok két tányért, hosszú időn keresztül arra gondolok, hogy Foucault, meg Derrida bekaphatja, biztos fent tömnék a fejüket, ha élnének a nyomorultak, de persze nem élnek, aztán röhögök magamon, hogy mekkora faszfej vagyok, mindezt lassan, nyugodtan, míg odakint kezeim lábaim a fényfotonokat nevetve hagyják maguk mögött.)

És tányérok röpkodnek, poharak, és maradék, és Jamal, és rohanok, ott vagyok. Five banofi, ten browni, ten chees cake, bazdmeg, leszakad a kezem, mossa a gép, nyomom a zsíros szivacsot a tányérhoz, szorosan, atommag se maradhat köztük, erősen paszírozom, nyomom, nyomom, nehéz a kurva láda, tele van tányérral (Jamal: how are you boss, long time no see, you very good, dont know why, i understand me good shef, everything, everything, you boss!) Nyomom a szivacsot a tányérhoz, látom, ahogy nem marad ott semmi, ahogy az úthenger paszíroz minket a földbe, jön a rendelés, ratatata, puskaropogás, egyetek!, egyetek!, long time no see, how are you boss, hol a tányér, jön a lift, teliláda, bal kezemben koszos tányér, jobb kezemben tiszta, fejjel nyitom a mosogatógépet, ropog a pénztárgép hang, ratatata.

Édességes tányérok, hál isten, lassan vége, egyétek bazdmeg az édességet, five banoffi, eight brownies! Long time no see! Nyomom a kezem a zsíros vízbe, rakom a tányért a gépbe.

***

Négy óra van, fent isznak a jóllakott vendégek. A séfekkel esszük a staff foodot: rare steak, mikor vágom a késsel, még véres, közepén kör alakú csont, recés a vége, szivárványban táncol rajta a zsír, a közepe szinte vörös, rágom a húst, tömöm a krumplipürét, mosolygunk a séfekkel. (Jamal: kokakola sef? Long time no see, kokakola is good, strong, kokakola, drink, you are good sef, you are ok sef, long time no see, i don’t know why you good, i no understand me sef, kokakola sef! – a kólát valamifajta Istennek járó tisztelettel kezeli, még nem tudtam rájönni, miért.) Lassan szálingózik a bár staff kajálni, fáradtak, két gyönyörű pincérlány jön először, Aga és Sonja, leülnek a lift mellé. Mosolyogva veszsük őket körül, meg se szólalunk, levegőt se veszünk, mint amikor ezer színű pillangó száll az ember kezére, és moccanni se mer, nehogy elrepüljön. Jamal csendben elszivárog, öt perccel később, nem tudni honnan, két tálca dobozos sörrel tér vissza, long time no see, boss, how are you boss, beer is good sef, mert hogy a kólánál csak a sört tiszteli jobban, azzal beteszi a jégkocka-gépbe hűlni a dobozokat.

Nyugalom van, pocakos managerek, és manager asszonyok munkaadójuk számlájára isszák le magukat odafönt karácsony alkalmából. A géppuskaropogás rég elcsöndesedett, a lift sem zúg már, a mosogatógép hatalmas szája üresen tátva, csak kicsit gőzölög. Ülünk a konyhában a tűzhelyek mellett, az ételes liftnél, Jamal sört hoz. A tűzhely lángja ontja magából a meleget, csontjainkon kacag a fáradtság. Magunk vagyunk. A rádió butyuta popzenét játszik. Elrészegülünk a sörtől, a melegtől, az üléstől, Jani, a magyar szakács, régi munkáiról mesél, mikor még nem volt krumplipucoló gép, azok voltak ám a régi szép idők. Rafael a brazil szakácsfiú, előbb vidám brazil szambazenét tesz be, önfeledten énekel, majd barátnőjéről mesél. Mindannyian hatalmas, rózsaszín, nedves puncikról álmodozunk. Iszunk a sörből.

A pénztérgép-hangja újra felropog, two banofis, two brownis, rohadjatok meg, takarodjatok már haza. A nyugalom lassan a háttérbe hömpölyög, az este innen már csöndesen csordogál. Tányérok poharak, zsíros edények.

***

Fél egy van, én zártam a konyhát, fáj a balkarom, ülök a metrón hazafelé, enyhén részeg vagyok. Gyönyörű nők ülnek körülöttem, és pálmafák nőnek az ablakból.