S. B. barátom hívta fel a figyelmem Borbély Szilárd Literán megjelent cikkére (http://www.litera.hu/hirek/bunhodtemare ) Ez az írás az úgynevezett „nagymagyarlétélménnyel” foglalkozik. Mindannyian érezzük, hogy valami nincs rendben, valami nem jól működik, és manapság sok ilyen identitást firtató cikk olvasható. Mindamellett, hogy nagyjából egyetértek vele, két apró - na jó nem apró, szerintem igenis lényeges – megjegyzésem lenne hozzá.
Tudniillik azt írja:
„az ország népességének döntő része makacsul lenézi és megveti azokat a foglalkozásokat, amelyek a lelkeken végzett munkát tekintik élethivatásuknak. Kétségbeejtő anyagelvűségbe süllyedt az ország, hiába vonult ki ideiglenesen az ideológiai uralomért szavatoló második ukrán déli hadseregcsoport, a marxizmus távollétükben győzött: távoztuktól tudományos materializmusuk, az a bizonyos dialektikus és történelmi, itt maradt, de erről az új generáció már mit sem tud. „
Szerintem ez a vélemény túlságosan leszűkíti az itthoni jelenségek értelmezői látószögét. Mert az anyagelvűség nem csak kishazánkra érvényes, vasból és műanyagból készült, rombusz, kocka, téglalap, gömb alakú tárgyak gyártásáért, tisztításért, adásáért, vevéséért, szállításáért, rongálásáért, ne adj isten megszenteléséért fizetnek mindenhol, és csak is ezért fizetnek. Már ha a fizetést tekintjük értéknek. Az, hogy ami az emberben, a lélekben zajlik nem értékesíthető, tehát nem fontos, vagyis, hogy a lélekből/emberből csak az érdekes ebben a világban, ami értékesíthető, nemcsak hazánkra igaz. És szerintem hazánkat a világ többi részétől elválasztható szigetként (netán paradicsomként/pokolként) látni, ugyanúgy a régi idők itt maradt gondolkodásmódja, mint a szintén itt maradó „tudományos materializmus”.
Egy másik részlet:
”A gyakorló lelkész ma hazánkban azt tapasztalhatja meg, hogy nemcsak a negatív társadalmi megítélés rombolja a lélekkel foglalkozók nyelvének erejét, hanem az is, ha a patinás keresztyén és keresztény retorikát is kisajátítja a politika.”
Már hosszú ideje nem hiszek a patinás keresztény retorikában, inkább csak Istenben. De ez egyéni problémám, mint ahogy mindenkinek. Számomra kérdés, hogy a patinás egyházi retorikát valóban a politika hitelteleníti-e? Vagyis, valóban a politika hitelteleníti-e legjobban? Nem lehet, hogy az egyház egy kicsit a saját retorikáját is gyengíti, azáltal, hogy nem képes újfajta, hiteles nyelvet találni? Nem lehet, hogy a múltban történt valami az egyházzal, ami hiteltelenné teszi?A következő sorban ezt olvasom:
„Miközben a múlttal való szembenézést újra és újra elhárító ország öncsaló hazugságokba menekül. “Mi nem vagyunk felelősek a múltért…”, ismétlik a történelemből nem tanulók.”
Szerintem mindenki tartsa rendben a saját retorikáját.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.